Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János

Bernáth Aurél Tanulmányok

  1. Bernáth Aurél - Pöstyéni híd
    1. Bernáth huzamos berlini tartózkodás után, 1926 nyarán látogatott először a felvidéki Pöstyénbe. Frissen diplomázott menyasszonya Pártos Alice első munkahelyén, a gyógyhatású termálvízre települt Bad Piestany Spezial Sanatorium vendégeként, Bernáth a zavartalan alkotómunka ideális helyszínére lelt. Itt szerzett első benyomásaira Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében emlékezett vissza: "Mintha egy oázisra érkeztem volna, szaharai gyaloglás után. Kedves szoba várt rám, a szanatórium negyedik emeletén. Ablakom alatt a Vág folyó éppen akkor áradtan rohant. Tündéri kép. Nehéz szürke nyári felhők ülték meg az eget, a folyó túlsó partja mögött pedig erdő-borította domb és hegyvonulat a nedves nyár erős kék-zöldjébe áztatva, nagyvonalú panorámát adott. Akkor még egy édes, öreg fahíd szelte át , szerves részeként a tájnak. Ezt a hidat vettem az első pöstyéni képeim tárgyául ..."
      Az itt bemutatott olajfestmény, mely az oeuvre-katalógusban Pöstyéni híd címen 1926 augusztusánál szerepel, az új helyszínen született első művek közé tartozik. A fenti idézetben felbukkanó "tündéri", "nedves kék-zöld", "nagyvonalú" és "szerves" kulcsszavak bepillantást engednek Bernáth ekkor bontakozó új művészi szándékaiba. A "tündéri" az újdonság varázsával ható tájélmény hűséges közvetítője. A "nedves kék-zöld", azaz az éteri tisztaságú kék szín és ennek türkizes árnyalatai, Bernáth filozófikus-meditatív festészetének egyik legfontosabb jellemzőjévé vált a húszas évek közepétől. Ide kapcsolódik az emberi érzékekkel követhetetlen mélység és magasság végtelenségének szimbólumává is vált kék színnek, az európai kultúrkörben elterjedt transzcendens értelmezése. Bernáth a víztömeg mélyét és a levegőég magasát összekapcsoló eleven energiákat "nagyvonalú" látomásba rendező Pöstyéni hídon, az emberi figurákat a tájjal "szerves" egységbe forrva jeleníti meg. A horgászó alakok, a parton heverő sziklákkal színben és formában egyenértékű alakzatokként derengenek elő az alkonyati árnyékból. A festés aktusa, az olajfesték anyagával való érzéki bánásmód, mint a modern magyar festészet egyik fő jellemzője, a hazai avantgardban is egyfajta anyagtalanítási folyamaton esett át. Bernáth kivételesen fejlett művészi ösztönnel mentette át avantgarde periódusából a Pöstyéni hídon is érzékelhető transzcendens szemléletmódot.

      Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 4071/1986 Oeuvre-katalógus: 1926/7

      Proveniencia:
      Dr. Fehér, Kaposvár, 1926

      Irodalom:
      Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi, 1960, 426-427.
      RA
  2. Bernáth Aurél - Csillagnézők (Csillagok, Éjszaka I.)
    1. Kállai Ernő 1944 télutóján, a legsúlyosabb háborús időkben rendezett kiállítást a budapesti Tamás Galériában, melynek az Új romantika címet adta. A tárlat kortárs magyar festmények bemutatásával "a szabadság vágyának, a lélek határtalan és csodálatos birodalmának megjelenítését" tűzte ki elsőrendű célul. Kállai az érzések és álmok, sejtelmek és látomások képi megfogalmazásaiból való válogatással, a magyar képzőművészet romantikus vonulatának folytonosságára hívta fel a figyelmet. Az általa használt "új romantika" kifejezéssel az 1930-as évek magyar festészetének igen széles köre válik könnyen megközelíthetővé mind a szakemberek, mind pedig a nagyközönség számára.
      Az új romantikus művek sorában Bernáth is szerepelt, mivel festészetét már 1937-es gyűjteményes kiállítása alkalmával Kállai hasonló értelemben méltatta: "Bernáth a humanizmus legtisztább szellemében vallja az ember szabad egyéni és magas lelki küldetését. Ez a magatartás, a merengés felhődző és bujkáló fényű, nyugtalan szellemszárnyakon csapongó romantikája bizonyára nem harc a sötétség ellen a szó politikai értelmében. De ennél jóval többet jelent. Égő fáklyát, emberibb csillagzatok vigasztaló és biztató visszfényét." Ezen a tárlaton Bernáth az itt bemutatott Csillagnézőket is kiállította.
      A csillagos égre csodálva tekintő ember minden kor költészetének éppoly kedvelt témája volt, mint amilyen ritka az ilyen jellegű ábrázolás a festészet történetében. A Hajnali részegség című gyönyörű versében Kosztolányi Dezső által megénekelt "tiszta, fényes nagyszerűségű" csillagveretes éjszakai égbolt látványa, a képzőművészet nyelvére hitelesen csak áttételekkel fordítható. Ebből a szempontból igazi kuriózumnak számít Bernáth pasztellje, melyen közvetett módon nyúlt témájához. Valódi romantikus gesztus, humanista hitvallás a művész részéről, ahogy a csillagdús égbolt látványában gyönyörködő szerelmespár meghitt együttlétét ábrázolja. A bensőséges, ünnepélyes és egyben titokzatos pillanat megörökítésével Bernáthnak igazi "ősképet", az emberiség közös élményeként ismert archetípust sikerült megfogalmaznia. Ahogy alkonyatkor simulnak össze az addig egymással versengő színek, úgy olvadnak egymásba Bernáth képén a tárgyak és alakok csupán sejthető körvonalai. A művész éppen a pasztellfestés magasszintű mesterségbeli tudást és nagyfokú magabiztosságot igénylő technikájával vívta ki elsősorban, a szakma és a közönség egyöntetű elismerését. Bernáth 1930-as években festett pasztelljeinek művészi értékét, a hamvas velúrpapíron vibráló színek és az úgynevezett keresővonalakkal óvatos határozottsággal körültapogatott formák harmónikus együttese adja. A bársonyos barnák és éteri kékek összhangjából született Csillagnézők előbb a Székesfőváros nagy aranyérmét nyerte el 1936-os első bemutatása alkalmával, később a két háború közötti hazai műgyűjtés kiemelkedő alakjának, Radnai Bélának a gyűjteményét gazdagította, majd pedig nem szokványos módon éppen alkotója tulajdonába került vissza évtizedekkel később.

      Életmű-katalógus szám: 1936/7 Hátoldalon: OMSZ 1936 jubileumi kiáll.1219 címke

      Kiállítva:
      Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 75 éves fennállása emlékére rendezett jubileumi kiállítás, Budapest, Műcsarnok, 1936. május - június. Kat. sz.: 54.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Fränkel Szalon, 1937. április 4-25. Kat. sz.: 5.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1956. október 20 - 1957. április 22. Kat. sz. n. (ekkor már ismét Bernáth Aurél tulajdonaként szerepelt)
      Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. március 21 - április 28. Kat. sz. n.

      Reprodukálva:
      Pesti Napló Képes Melléklete, 1937. április 4.

      Kitüntetések:
      1936: Székesfőváros nagy aranyérme

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Eszme és ábrázolás. Megjegyzések Bernáth Aurél művészetéhez. In: Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Fränkel Szalon, 1937. Kiáll. Kat. 1-6.
      Kállai Ernő: . In: Új romantika. Szemelvények a XX. század magyar festőművészetéből. Budapest, Tamás Galéria, 1944. Kiáll. Kat. 1-4.
      RA
  3. Bernáth Aurél - Építés. A Munkásállam című falkép alsó felének vázlata
    1. Irodalom:
      Dávid Katalin: Bernáth Aurél két falképe. Munkásállam - Történelem. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1973.
      Életmű-katalógus szám: 1968/11.

  4. Bernáth Aurél - Gyűlés. A Munkásállam című falkép felső felének vázlata
    1. Irodalom:
      Dávid Katalin: Bernáth Aurél két falképe. Munkásállam - Történelem. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1973.
      Életmű-katalógus szám: 1968/10.

  5. Bernáth Aurél - Marili kék háttér előtt (Születésnap)
    1. "...nincs úgy a köztudatban, mint ahogy megérdemelné. Talán mert rezerváltabb szellem, mint közismert kortársai. Hűvösebb világ, rejtettebb, magasabb szférákban nyílt lélek Nem közlékeny, de a szó, amit kimond, választékos és jelentékeny, s ami fő: kimeríti a tárgyat. A lényegest a lényegtelentől szuverénül választja el, s így oldódik számára a világ. Útjában nemcsak szemlélődő, de értő ember is. Nincs benne a régi ’Malermeister’-ek érzéki világnézése, mert filozófikus magatartása mindig lehántja a külszín felületét s nem engedi szeméhez a tárgyat a maga érintetlenségében. Az ilyen szellemek látszólag nem tartják kezüket az élet ütőerén. Valahogy fölötte állanak. De munkáikban éppen ezért nagy egységet fognak át, szintetikusak megjelenítésben, tartalomban egyaránt. Válogatott pillanatokat idéz fel inkább, illetve válogatottá teszi a pillanatot. Jelentőssé emel tárgyat, személyt s ezek kapcsolatát. Mélységesen ünnepélyes hangulatot varázsol, s azt szinte lombsusogással veszi körül." - írta Bernáth Aurél 1940-ben, akár önvallomásnak is beillő módon Ferenczy Károlyról.

      Bernáth Aurél 1920-as évek végétől kibontakozó festészetének egyik alapvető jellemzője a meditatív, filozófikus szemléletmód. "Pompázó és mégis fegyelmezett, nyugodt bőségű művészet Bernáth Aurél piktúrája. Olyan egyszerűen és magától értetődően, olyan gyönyörűen összhangzatos, amilyen harmóniára csak mély emberi érettség és az eszközök mesteri uralása képesít." - írta Kállai Ernő már 1929-ben, s ez a megállapítása maradéktalanul érvényes maradt Bernáth művészetére a későbbiekben is.
      Bernáth festészetében az anya és gyermeke, valamint a gyermek mint önálló téma már korai, nagybányai időszakában is felbukkant (Lidike kutyával, 1915), majd az 1930-as évek elejétől egyre gyakrabban jelentkezett (Pásztorfiú, 1932; Játszó gyermek, 1933), de igazán csak az 1930-as évek közepétől, Marili leánya születését követően kapott kitüntetett szerepet. A művészetek történetének kezdeteitől jelenlévő téma a magyarországi festészetet tekintve is jelentős múlttal rendelkezik. A fennmaradt számtalan gyönyörű gyermekábrázolás közül pár kiragadott példa segítségét hívjuk az itt bemutatott Születésnap című Bernáth-remekmű titkának megfejtéséhez.
      Rembrandt van Rijn a németalföldi barokk festészet kimagasló egyénisége legbensőségesebb portréit családtagjairól, a hozzájuk fűződő érzelmeinek maradéktalan visszaadásával alkotta meg. Egyetlen életben maradt gyermekét Titust az érzelmi mélység tekintetében páratlan módon örökítette meg számos alkalommal, így azon a képen is, amelyen a tizenéves fiút íróasztal mögött ülve, talán leckeírás közben elmerengve ábrázolta (Titus, 1655, Rotterdam, Boymans van Beuningen Museum). Rembrandt festményének alaptónusát a meleg, aranylóan barnás színek határozzák meg, míg Bernáth képén a hűvösebb, mélytengerkék árnyalatok dominálnak. A képek alaphangjának ezen eltérésén túl azonban közös bennük, hogy az éles, felületi fény-árnyék ellentétek helyett finom átmenetekkel, mintegy belső fénytől sugározva állítják elénk modelljeiket.
      Deák-Ébner Lajos párizsi szállásadójának kislányáról festett portréja (Fifine, 1875, Bp. MNG) a gyermeki báj minden mesterkéltségtől mentes megjelenítésének kivételes szépségű mintapéldája a magyar festészetben. Deák-Ébner és Bernáth művét nem a festésmód vagy a színkezelés azonossága vonja egymás felé, hanem az a bensőséges líraiság és természetes közvetlenség mely ellenállhatatlan módon árad e képekből és veszi birtokba szemlélőjük lelkét.
      Ferenczy Károly az előzőektől eltérően már azon mesterek közé tartozik, akinek művészete közvetlen hatást gyakorolt Bernáth Aurél fejlődésére. Mindkettőjükre jellemző volt a szinte eszköz nélküli egyszerűség, mindketten rendelkeztek a hétköznapi történések és mindennapi tárgyak ünnepi áhitatú átszellemítésének képességével. Ferenczy leányát négyéves korában megörökítő képe (Noémi, 1894, Pécs, JPM) fontos lépés a Bernáthnál kiteljesedő tónusfestészet útján. Ferenczy portréján a homogén sötét háttér előtt kirajzolódó figura kissé merev, bábuszerű megjelenését oldott festőiséggel ellensúlyozó szándék figyelhető meg.
      Bernáth Aurél 1939 őszén, leányának negyedik születésnapját követően festette meg az itt bemutatott Születésnap című képét. A történés csupán egy megnyújtott pillanat, ahogy egy kislány elbűvölve nézi, óvatosan birtokba veszi ajándékait. Ünnep, titok, csoda és varázslat - a gyermek számára születésnapjának eseményei, számunkra pedig a bársonyos velúrpapír és vibráló árnyalatokban gazdag pasztellkréta együttes alkalmazásából született mű. A hullámozva közeledő és távolodó, állandó mozgás érzetét keltő háttér puhaságába karcosan illeszkedő formák varázslata ez, a rendkívül érzékeny felületen fölsejlő leheletfinom matéria csodája. A védtelenség és sebezhetőség szimbólumaként feltűnő, szinte áttetszően törékeny leányka figuráját a belőle kisugárzó fény óvja az őt körülölelő alaktalan sötétségtől. Így válik a kép a rajongásig szeretett és féltve őrzött gyermek megóvására tett mágikus gesztussá. A képsík javát kitöltő kék színnek kiemelt jelentősége van Bernáth festészetében. Jelképes erővel, szimbolikus tartalmakkal bíró szín, mely tartalmazza a hozzá fűződő olyan hagyományos képzeteket és fogalmakat, mint a megfoghatatlanság és a végtelenség. Ezen felül a kék ezernyi árnyalata Bernáth transzcendens lényének kivetülése is, az érzéki valóság és az azon túl sejtett tartományok közötti közvetítés eszköze és útja. Az a határtalan gyengédség és szinte "idegvégekkel festett" érzékenység, mellyel Bernáth a kék mélyebb árnyalataivá szelidített sötétséggel körbeöleli leánya alakját arra utal, hogy e színnel a festő talán önmagát azonosította.
      Bernáth az 1930-as évektől teljes eszköztárát egyfajta eszményi valóság megteremtésének szolgálatába állította. "A grand art mély lélekzete ellenállhatatlanul gyengéd, leheletfinom előadásmóddal olvad össze. Ritka zengzetek szólalnak meg a vásznon, a férfias líra, érzékeny festőiség és kolorizmus hibátlan összetalálkozása." - írta Genthon István, Bernáth művészetének egyik legavatottabb méltatója, 1932-ben megjelent monográfiájában a festő egyik önarcképével kapcsolatban.
      Bernáth a klasszikus értelemben vett kompozíció újrateremtésében határozta meg fejlődése irányát az 1930-as években. Művészetelméleti írásaiban az absztrakciótól és az impresszionizmustól egyaránt elhatárolódva, festészetének kiindulópontját a nagybányaiak, kiváltképp Ferenczy Károly jelképes erejű, elvont, szimbolikus tartalmú műveiben találta meg. Kompozíció alatt Bernáth nem a tárgyaknak és figuráknak a képsíkon való elhelyezésének módját értette, hanem azt az összetett alkotói folyamatot, amely során a festőben élő vízió, vagy az eszményi valóságról alkotott képzet alakot ölt és szinte magától értetődő természetességgel foglalja el a kép terében számára kijelölt helyét. Ennek az alapállásnak szolgálatában fejlesztette azután Bernáth festői eszközeit, alakította ki egyéni stílusát. A "gyengéd, szinte lebegő formák", a "leheletfinom előadásmód", a "lélegezni látszó érzékien alakított színegyüttesek", a "csodálatos áttetszőség" és "mélyfényűség", melyekkel Bernáth elkápráztatta egykori kritikusait és ma is bámulatba ejti a képeivel foglalkozót, csupán eszközök a festészet eredeti célját megvalósító varázslat, a világ megértése és megismerése érdekében alkalmazott mágia szolgálatában. Bernáth remekművei a szimbólumok rejtett de megfejthető világánál nagyságrendekkel gazdagabb asszociációk, költői képzettársítások területére kalauzolnak bennünket. A pillanat varázsát is őrző és egyben a pillanatnyiságon felülemelkedő időtlenség dimenziójába vezető képek közül azok bizonyulnak maradandónak, melyek fedésbe kerülnek a kollektív emlékezetben megőrződött és valamennyiünkben elevenen élő ősképek lenyomatával.
      Bernáth Aurél Születésnap című alkotása méltán foglalhatja el helyét a legszebb gyermekábrázolások időn és határokon átívelő sorában éppúgy, mint a nagybányai festészettel induló modern magyar piktúra élvonalbeli teljesítményei között.
      "A művészet olyan varázslat, ami a látszólag könnyedet, úgyszólván légneműt képes úgy elénk állítani, hogy nem hiányzik megjelenítésében a súly és az ezzel járó igazság élménye. A könnyedség is szüli és felejthetetlenné teszi és teheti tartalmát, ha igaz." (Bernáth Aurél: Feljegyzések éjfél körül, 1976, 12-13.)

      Hátoldalon: a Szépművészeti Múzeum és az Ernst Múzeum kiállítási cédulája

      Kiállítva:
      XXII. Biennale, Venezia, 1940, Kat. sz.: 13. Il genetliaco .
      Bernáth Aurél ujabb képeinek és Rippl-Rónai József válogatott műveinek kiállítása, Budapest, Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete (volt Ernst Múzeum), 1942. január 18 - február 2. Kat. sz.: 53.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1956. Kat. sz. n.

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Bernáth Aurél újabb munkái, Magyar Művészet, 1929/5, 241-252.
      Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, BFF, 1932.
      Genthon István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig, Budapest, MSzT, 1935.
      RA
  6. Bernáth Aurél - Parasztok
    1. "Tél volt, korán sötétedett. Így idő a magam munkájára csak este jutott. A Café Eilesben ütöttem fel műtermemet, mivel szobámat nem lehetett fűteni. A Graphik című album kiadására készültem. Arra, hogy nyomdai úton jelentessem meg, gondolni sem lehetett. Tehát az 50 példányra tervezett album mindegyik lapját, összesen 300-at, hónapokon át, ott, a Café Eilesben csináltam. Tavasz lett, mire elkészültem vele. Szétküldtem szerte az országba. Röviddel azután - Budapesten először - a Nyugatban, Hevesy Iván tollából igen méltányló kritika jelent meg róla. Ez a cikk avatott magyar festővé."
      Bernáth Aurél: Utak Pannóniából. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. 1960.
  7. Bernáth Aurél - Asztali csendélet virágcsokorral
    1. "Kutatunk megváltást ígérő szellemek után, elmerülünk apokaliptikus jelenetekben, a festészet határait ostromló vizionáriusokat csodáljuk, néha már olyat várunk a festőktől, mint a dervisektől. Aztán egyszerre csak kezünkbe kerül egy Chardin reprodukció, s egy pillanat alatt mintha Isten tette volna rá kezét a körülöttünk ágaskodó hullámokra. S megnyugodva látjuk, hogy ilyen világ is van. Ez a csend, ami innen árad, a szív termékeny csendessége, ahol a fogalmak alkotódnak. Ez a csend az, ahol létünk talpkövei formáltatnak, s ahol fontosságot nyer az egyszerű igazság, melyre életünk épül." (Bernáth Aurél: Írások a művészetről, 1947, 14.)

      Aligha létezik nagyobb kihívás egy festőművész számára, mint a tárgyak csendjének megszólaltatása. Bernáth Aurél festészetében újra és újra visszatért e műfajhoz, amely a maga szikár hallgatagságával, rejtőzködő attitűdjével oly jól illeszkedett az művész eredendően meditatív, szemlélődésre hajlamos beállítottságához. Csendéletei egy csoportjának alaptémája a belső, tárgyi világ és a külső, természeti világ ötvözete. A kitárt ablak-motívum mellett kezdettől fogva jelen van a tárgy redukáltabb megközelítése, a belső világ önmagában való, már-már egzisztenciális szikársággal való megjelenítése. Szemben az előbbiek fényittas dinamizmusával, az utóbbiakat inkább olyan csendes, kontemplatív attitűd jellemzi, amelynek egyedüli szólamát a tárgyvilág jelenléte adja. Ez a végletes puritanizmus mégsem jelent szegényességet, hiszen úgy viszonyul az előbbiekhez, mint magasztos ódához a lényegig csiszolt négysoros. Visszatérést jelent ez minden látványelvű ábrázolás legbelső kérdéseihez, mindahhoz, amit az európai piktúrában Chardin vagy Cézanne képviselt. Egy asztallap síkjára helyezett tárgyak arra kényszerítik a festőt, hogy mestersége elemi összetevőire irányítsa figyelmét, szüzsé híján nem marad egyéb, mint tiszta szín, forma, ritmus és rend.
      Itt bemutatott Csendélet sárga asztallal című képének színfoltokban életre keltett tárgyai egy japán haiku-vers egyszerre tömör és megejtően lírai soraiként tárulnak fel a szemlélő előtt. Létezésük terét a háttér kékjének szavakba alig foglalhatóan gazdag tónusárnyalatai teremtik meg. Mélységesen spirituális, megfoghatatlanul szellemi ez a kékség, egyszerre metafizikusan időtlen tér és elevenül lélegző anyag. Meghatározhatatlan közegében, elillanó látványában a tárgyak magától értetődő módon sorolódnak, a tapintható és visszavonhatatlan jelenlét, itt-lét megnyugtató üzenetét hordozva. Valamennyi mindennapjaink megszokott társa, használt és mulandó dolgaink. Ám Bernáth csendélete egyszerre tárja fel a közömbös és romlékony felszínük mögött azt ami lényegi és örök. A művész által létre hívott együttállásuk új minőségekkel telíti a dolgokat, a látvány varázsa egyszerre eloldozza létüket a mindennapoktól. A kancsó türkizes zöldjének, a cukorkás tál opálos kékjének és a virágcsokor eleven kárminvörösének hangjai mélyen és tisztán csendülnek fel a bársonyos kék háttér előtt. Mindehhez további érzéki benyomásokat köt a látvány, a szaloncukor papírjának sejtelmes zizegésének hangját, a virágok bársonyos tapintásának és illatának érzetét. Ahogy elrendezésük, úgy puszta jelenlétük is az alkotó ember életteréhez kötődik. A víz és bor tárolását szolgáló kancsó a képzőművészet hagyományos értelmezése szerint élet- vagy mulandóságszimbólum. A szaloncukrokkal megrakott tál a hétköznapokat megédesítő ünnepeket idézi fel, míg az egyszerű üvegpohárba helyezett, izzón pirosló virágcsokor maga az eleven természet. Bernáth azonban nem elégszik meg a tárgyak e kifinomultan megidézett láncolatával. Az asztal fatáblájára helyezett képek mintegy az alkotó kézjegyeként tűnnek fel, jelezve, hogy a semmiből teremtett mű éppúgy részévé válik a rezzenetlen tárgyvalóságnak, mint egy palack vagy egy csokor virág. Az utalás másik olvasata szerint az elmélyült figyelem különös állapotában mindennapjaink dolgai is feltárhatják azt a szépséget, amelyet a műalkotás sűrít magába. Emellett az előtérbe helyezett két portrévázlat a képalkotás folyamatát is kiemeli, ráirányítva a néző figyelmét arra, hogy mindaz amit lát tudatos döntések eredménye, nem puszta illúzió, sem egyszerű mimézis, hanem teremtő és értelmező gesztus.

      Kiállítva: 
      Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Budapest, BTM Vármúzeum, 1972. Kat. sz.: 72.

      Irodalom:
      Bernáth Aurél: Írások a művészetről, Budapest, Dante, 1947.
      Molnár Zsuzsa: Bernáth Aurél csendéletei, A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei I., Budapest, 1959, 155-158. 
      Bernáth Aurél: A múzsa udvarában, Budapest, Szépirodalmi,1967.
      RA - RE
  8. Bernáth Aurél - Grófok és kastélyok
    1. Bernáth a mappa születésének körülményeiről önéletrajzi visszaemlékezéseiben, az "Utak Pannóniából" című könyvében így ír: "Tél volt, korán sötétedett. Így idő a magam munkájára csak este jutott. A Café Eilesben ütöttem fel műtermemet, mivel szobámat nem lehetett fűteni. A Graphik című albumom kiadására készültem. Arra, hogy nyomdai úton jelentessem meg gondolni sem lehetett. Tehát az 50 példányra tervezett album mindegyik lapját, összesen 300-at, hónapokon át, ott a Café Eilesben csináltam. Tavasz lett, mire elkészültem vele. Szétküldtem szerte az országba. Röviddel azután - Budapesten először - a Nyugatban, Hevesy Iván tollából igen méltányló kritika jelent meg róla. Ez a cikk avatott magyar festővé." (120.o.)
      A Grófok és kastélyok kompozíciója hangsúlyozottan horizontális és vertikális tagolású, amit Bernáth a fekete vonalakkal és síkokkal ér el. A stilizált motívumok a síkra transzponálva várat, címert, páncélos vitézt, kutyát és lovasokat jeleznek, de közelebb a nonfiguralitáshoz, mint a figuralitáshoz. A kubizmus és az expresszionizmus hatása is felfedezhető a képen; a több nézőpontból való térábrázolás a kubizmus, a stilizálás, a síkok tördelése, a kontrasztok az expresszionizmus jellemzői. A kubizmus és az expresszionizmus elmélete a Kassák által szerkesztett Ma című folyóiraton keresztül, Apollinaire és Riviére cikkei közvetítésével jutottak el Bernáthoz, és kortársaihoz. Ebben az időszakban Schadl Jánossal kölcsönösen hatással voltak egymás művészetére, bár Bernáth Aurél tudatosabban alkalmazta a nyugat-európai művészeti irányzatokat a saját munkáin. A másik fontos hatás, mely mindkettőjükre hatott, El Greco festészete volt. Ez a hatás a Grófok és Kastélyok című képen is érezhető, elsősorban a finom szürke tónusok, az arannyal színezett felületek által létrehozott transzcendens világ formájában.
      "Az album közvetlenül nem sorolható az aktivista művészet stíluskörébe, ugyanakkor Bernáthot éppen az aktivista művészet és az általa közvetített német expresszionizmus és a kubizmus szemléletmódja és formai kérdései segítették a maga művészi problémáinak a megfogalmazásához. A 10-es évek második felében készült alkotásokból semmit nem ismerünk, melyekkel a mappát összevetve annak helyét pontosan kijelölhetnénk Bernáth korai periódusában. A később keletkezett alkotásokkal - amelyeket Bernáth még az irányváltás előtt készített - összevetve és azok felől tekintve az albumot, a mappa kétségkívül a legjelentősebb művek közül való." (Frankó, 83. o.)

      REPRODUKÁLVA:
      Hárs Éva-Romváry Ferenc: Modern Magyar Képtár, Pécs. Budapest, 1981. 142. o.
      Kieselbach Gyűjtemény. Magyar Festészet. 1900-1945. Budapest, 1996. 170.o.
      Frankó Ákos: Bernáth Aurél Graphik mappája 1922-ből Művészettörténeti Értesítő. 1983. 1-2., 79.o.
      Wechsel Wirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republic Neue Galerie, Kassel, 1986. 92.o.

      IRODALOM:
      Pataky Dénes: Bernáth Aurél Cornvina, 1972.
      Genthon István: Bernáth Aurél Ars Hungarica könyvek, Budapest, 1932.
      Frankó Ákos: Bernáth Aurél Graphik mappája 1922-ből
      Művészettörténeti Értesítő. 1983. 1-2., 77-84. o
      Hárs Éva-Romváry Ferenc: Modern Magyar Képtár, Pécs Budapest, 1981. 142. o.
      Kieselbach Gyűjtemény. Magyar Festészet. 1900-1945. Budapest, 1996. 170.o.
      Wechsel Wirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republic Neue Galerie, Kassel, 1986.
      Bernáth Aurél: Utak Pannóniából Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1960.
      V.Á.
  9. Bernáth Aurél - Halászkikötő sirályokkal
    1. 1930 karácsonyán Bernáth Aurél a következőkről értesítette egyik legjobb barátját és gyűjtőjét, Fruchter Lajost Sassnitzból, a Keleti-tenger partján fekvő német kikötővároskából: "Kedves Lajosom, köszönöm leveledet. Közben ide kirándultunk 8-10 napra. Remek, szép, s mintha dolgozni is kezdenék. Ami nagy szó tekintve, hogy kezdtem elfelejteni, milyen szaga van az olajnak ..." E szerény bejelentés dacára, Bernáthot úgy olaj, mint pasztell remekművek sorozatára ihlette az északi kikötőváros fanyar bája. A sassnitzi hatásra született alkotásai közül, az egész életművet tekintve is kiemelkedik A halász (Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum), a Kis téli kikötő (magántulajdon) valamint a most aukcióra kerülő Halászkikötő sirályokkal. E műveit Bernáth először 1931 novemberében, a berlini Hartberg Galériában mutatta be. Ennek kapcsán írta Julius Meier-Graefe a következőket:
      "- A magyar festészetből eddig leginkább Munkácsy nagyszerű fekete vázlatait, valamint Leibl barátját, Szinyeit ismertük, aki az impresszionizmus egy röpke visszfényét vitte el hazájába; a fiatalabbak közül főként még Rippl-Rónait. Most azonban ezt a Bernáth Aurélt a jövőben szintén a nagy magyar reprezentáns művészek közé kell számítanunk. Vajjon akad-e Pesten még több vele egyívású festő is" Magyarország ezzel az egy festőjével éppúgy, mint Norvégia egykor Munchhal, azoknak a modern művésznépeknek a sorába nyomul előre, amelyekre ezután nagyon fel kell figyelnünk." Ez bizony nem apró dicséret volt a korabeli Európa egyik legbefolyásosabb műkritikusának tollából. Meier-Graefe Munch mellett még Pierre Bonnard francia festőt említette ekkor Bernáth művészetének párhuzamául, de nem elsősorban stílusbeli rokonságot vélt közöttük felfedezni, csupán festészetük hasonló, vibráló érzékenységére hívta fel a figyelmet írásában.
      "Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény, / Lidérces, messze fény." Ady Endre Szeretném ha szeretnének című versének e néhány sora nem csupán Bernáth egész életművének jelmondatául kínálkozik, de néhány konkrét mű esetében, mint például a Halászkikötő sirályokkal, egyenesen a telitalálat erejével zendül és visszhangzik.
      Az az "idegvégekkel festett érzékenység", mely már legkorábbi kritikusainak figyelmét is felkeltette és amely Bernáth művészetének egyik legsajátabb jellemzője, fokozottan nyilvánul meg ebben a kivételes szépségű remekműben. Abból a végtelenül sokrétű és titokzatos folyamatból, mely e gyönyörű festmény létrejöttéhez vezetett, csupán három, de igen lényeges összetevőt emelek ki.
      Az első a művész által oly kedvelt kék szín megannyi árnyalatának összjátéka, mely döntően határozza meg a kép karakterét és hangulatát.
      A kék szín a hagyományos értelmezés szerint szorosan kapcsolódik a megközelíthetetlenség, a titokzatosság, a tisztaság és a végtelenség fogalmaihoz. Mindez ebben az esetben Bernáth meditatív-filozófikus gondolkodásra való hajlamával összefonódva, a transzcendencia iránti érzékenységének "színtiszta" kivetüléseként jelenik meg.
      E második fontos tényező, vagyis az elvont gondolkodás iránti előszeretet egyik forrása, bizonyosan a Husserl-tanítvány Szilasi Vilmos filozófussal való szoros baráti kapcsolatból és az egymással folytatott eszmecserékből ered.
      A harmadik, nem kevésbé lényeges alkotóelem a víz kitüntetett szerepe, melyet Bernáth valósággal lételemeként kezelt egész életében, így Vallomás a vízről címen külön fejezetet is szentelt a témának Így éltünk Pannóniában című önéletrajzi könyvében. "...mindig víz mellett szerettem lakni. Ha nem volt módom hozzá, nyugtalanság fogott el. Víz nélkül kietlen volt a vidék és értelmetlen.
      Egy kis patak, egy kacsaúsztató elég volt, csak víz legyen. Idegen városban először most is a folyó partjára megyek. Onnan kezdem a tájékozódást.
      Másképp nem is tudnék képet alkotni magamnak a városról." Tehát a "képalkotáshoz" úgy átvitt mint valós értelemben, Bernáthnak mindig rendkívül fontos volt valamilyen víz, lett légyen az a Balaton, a Duna, vagy bármely más tó, tenger, folyó avagy patak közvetlen közelsége. Sassnitz ebből a szempontból ideális ihletőül szolgált a művésznek.
      Bernáth az 1930-as években stílusában egyedülálló, az egykorú európai festészetben szorosan senkivel sem rokonítható, kiemelkedő kvalitású festészetet művelt. A magyar újromantikát közösen képviselő Gresham-művésztársaság egyik legmarkánsabb tagja volt ugyanekkor. Őt azonban a szintén ide tartozó Szőnyivel és Egryvel ellentétben kevéssé vagy egyáltalán nem foglalkoztatta az atmoszféra és az állandóan változó természetes fény festői eszközökkel történő megragadása. A különböző festészeti stílusfogalmakkal való beskatulyázásnak makacsul ellenálló Halászkikötő sirályokkal, sokkal inkább tűnik zenei vagy filozófiai fogalmakkal megközelíthetőnek. A Sartre és Camus munkássága által széles nyilvánosságot kapott egzisztencializmus, azaz a szabadságra ítéltetett ember filozófiája rokonítható leginkább Bernáth időben is párhuzamos művészetével.
      Más megközelítésben azonban, mintha egy hajókürtbúgásra, hullámcsilingelésre, szélzúgásra és sirályszárnysuhintásra írt zenemű elevenedne látható valósággá ugyanezen a festményén. Mint valamely elnyújtott mély és ősi dallam, ködkürthöz hasonló, távolról érkezve messzire hömpölygő, tompán zengő és örökkön örökké ismétlődő zenei szekvencia.

      Reprodukálva: Modern magyar festészet 1919-1964, szerk.Kieselbach Tamás, Budapest, 2004.
      Proveniencia: Alexander E. von Saher (Amsterdam), C.P. van der Feltz (Amsterdam), majd 1973 óta németországi magántulajdonban

      Reprodukálva
      - Genthon István: Bernáth Aurél, (Ars Hungarica, 1), Budapest, Bisztrai Farkas
      Ferenc kiadása, 1932. (24. kép.)
      - Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi, 1960. (356-357. o. között.)
      - Genthon István: Bernáth Aurél, (A Művészet Kiskönyvtára, 58), Budapest,
      Képzőművészeti Alap, 1964. (18. kép.)
      - Pataky Dénes: Bernáth Aurél, Budapest, Corvina, 1972. (11. kép.)
      - Modern magyar festészet 1919-1964, Szerk. Kieselbach Tamás, Budapest,
      Kieselbach, 2004. (640. kép.)
      - Küldj egy kis optimizmust! Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz (1930-1952),
      Szerk. Rum Attila, Budapest, MTA Könyvtára, 2007. (54. kép.)

      Irodalom
      - Julius Meier-Graefe: Bernáth, Frankfurter Zeitung, 1931. november 29, 11.
      - N. n. : A régi téma: magyar művészsors,
      A Műgyüjtő, 1931/11-12, 233.
      - Genthon István: Bernáth Aurél, (A Művészet Kiskönyvtára, 58), Budapest,
      Képzőművészeti Alap, 1964, 13.
      - Pataky Dénes: Bernáth Aurél, Budapest, Corvina, 1972, 10.
      - Küldj egy kis optimizmust! Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz (1930-1952),
      Szerk. Rum Attila, Budapest, MTA Könyvtára, 2007, (23, 31, 42, 43, 45, 46, 48, 49. levél).
      RA

      Gondolatok Bernáth Aurél Halászkikötő sirályokkal című festményéhez
      Több mint hét évtizedes külföldi "tartózkodás" után, a közelmúltban tért vissza Magyarországra Bernáth Aurél életművének egyik legjelentősebb darabja, a Halászkikötő sirályokkal című alkotás. Mikor először megpillantottam a képet, egy látogatás emléke merült fel bennem. Közel négy évvel ezelőtt, egy budai, Cimbalom utcai villában jártam: baráti ajánlásra - mint utóbb kiderült, szinte az utolsó pillanatban - megnézhettem Radnai Béla legendás kollekcióját,
      a 20. századi magyar műgyűjtés egyik legnagyobb alkotását. Az élmény lenyűgöző volt: aki járt ott, tudja, aki nem, csak halvány visszfényéből, egy kitűnő album lapjairól alkothat képet róla. Bár az 1945 utáni évtizedek kényszereladásai alaposan megtizedelték a műtárgyak pazar együttesét, ám ami megmaradt, nem csupán lélegzetelállító művészi gazdagságról adott számot, de Radnai eredeti gyűjtési koncepcióját is hűen tükrözte. A válogatás vezérfonala a Gresham-csoport tagjainak főművei köré feszült, kiegészülve az utánuk következő generáció egy-egy tagjával, elsősorban Barcsay és Dési Huber alkotásaival, valamint Derkovits és Nagy István műveivel.
      A tekintélyes méretű szalonba lépve a gyanútlan látogató szinte levegő után kapkodott: megállíthatatlanul zúdult rá az avantgárd világmegváltó racionalitásában és az expresszionizmus felhevült pátoszában csalódott Gresham-csoport intim hangulatot árasztó remekműveinek páratlan sorozata.
      A képekkel szinte kitapétázott falakon Egry József művészete dominált, mellé Szőnyi monumentális méretű vásznainak reprezentatív együttese sorakozott fel. Mutatóban egy-egy Nagy István és Derkovits mű színezte az összképet, no meg Medgyessy kisplasztikái: az önmagukban nagyvonalú, nemes egyszerűséget sugárzó szobrok apró sakkfigurákként hatottak a Szőnyi-vásznak hatalmas hősei előtt. S hogy mi végre e látszólag messziről kanyarított bevezető? A terem méretű szoba egészén méltóságteljesen uralkodott egy, a tér hosszanti tengelyének végpontjába, a rajzokat tartó szekrény fölé akasztott festmény, Bernáth Aurél 1930-ban készített Önarcképe. Ez volt a festő egyetlen műve, mely a Radnai-villa szalonjában kapott helyet, mégis - nem véletlenül - kivívta maga számára a legelőkelőbb pozíciót. Számomra úgy tűnt, s a szobáról készített fotóimat nézve ma is úgy tűnik, mintha Bernáth jó osztályfőnökként, a Gresham vezető mestereként - barátokká érő kollégáit szemlélve - állna a képen. Székre támaszkodó, szikár alakja melankolikus, távolba révedő szemekkel konstatálja: jó társaságban vagyok, otthon érzem magam.
      A korszakos jelentőségű Önarckép rendkívüli alkotás, mégsem a kollekció legszebb darabja. Nem ő a válasz az obligát, s az ilyen látogatások után mindig elhangzó "Mit választanál magadnak?" kérdésre. Mert a Radnai-gyűjtemény koronája - számomra - egyértelműen két másik alkotás: Nagy István téli tája, a Palánkok, és Bernáth Aurél egyszerre intim és monumentális pasztellképe, az Ősz.
      Utóbbi - ismét a szerző szubjektív és elfogult vélemény szerint - a magyar festészet történetének talán legszebb otthon-képe. Bársonyosan puha, lepkeszárny-finomságú felületén a tompa földszínek és a metsző kékek érzékenyenegyensúlyozott összhatásából a csendesen megélt magány, a lét billenő melankóliája sugárzik. Úgy hat az emberre, mely - sután - csak úgy fogalmazható meg: mintha a lelkébe markolna.
      Bernáth most aukcióra kerülő műve, a Halászkikötő sirályokkal hasonló húrokat pendít: az eseménytelen létezés, a szemlélődő boldogság pillanatát emeli a néző elé. Azt az érzést, mikor "állni látszik az idő", s a külső látvány belső útra készteti a nézelődőt: az "időtlen jelenlét" pillanatai ezek. A Halászkikötő sirályokkal, mint Bernáth érett korszakának valamennyi alkotása szoros szálakkal kötődik a valóság látható, tapintható világához. Mégis oly távol áll a látvány puszta rögzítésétől, hogy a néző úgy érzi, előbb volt "kész" a hangulat, a szinte költői képpé, légies látomássá transzponált élmény, mint annak köznapi, tárgyiasult lenyomata. Mintha földöntúli fényt kapna minden,
      ami a vásznon megjelenik. A festői mozdulat, a rajzoló gesztus póztalanul, minden kimódoltságtól mentes lendülettel öleli körül a formákat, az ecsetjárás finom bizonytalansága, néhol gyermeki egyszerűsége az álom puha, gomolygó ködével vonja be a felületet. Az ütem feszes, de elomló, a fekete árbocok sűrű vertikálisai között lágy hangjegyekként sorakoznak a fehér madarak: alig emelkedő hangsor, az észak csendjébe burkolva.
      Bernáth képén jószerivel csupán két szín jelenik meg: a néhol türkizes árnyalatokkal megmozgatott kék adja az ábrázolás egész karakterét, melybe tompán pendül bele a jobb oldali épület rozsdás foltja, s az előtér élénkebb, keskeny vörös sávja. A fekete vonalak transzparens hálózata, a fehér részletek áttetsző, lebegő foltrendszere, és a minden felületi fényüktől megfosztott, sokkal inkább belülről, mélységükből ragyogó színek mágikus hatást érnek el: "átengedik" a nézőt a festék határán, a térmélység illúzióját újrahangolja az a látomásszerű tapasztalat, hogy a vásznon kalandozó tekintet áthatol az ábrázolt látványelemek külső szövetén. A tenger kékje, a magasba törő árbócok feketéje átszűrődik
      a madarak tollán, vagy a vízen nyugvó hajótesteken. Bernáth képe lírai meditációra indít, nyugodt nézelődésre sarkall, s közben a rejtőző, lappangó élmények - csendesen felizzva - messze vezetik a nézőt.
      Genthon István, a Gresham művészcsoport legnagyobb hatású kortárs méltatója a következő szavakkal jellemezte Bernáth alkotói magatartását:
      "Oly hosszú száműzetés után a szépség ismét helyet kap a művészet tárgyi kelléktárában. Az impresszionizmus óta eltűnt a porondról. A művészek hűtlenek lettek hozzá, a ’jellegzetes’ és ’kifejező’ címkékbe csomagolt rút kedvéért olyan dolgokra szentelték figyelmüket, amit nem helyeseltek a világban s csodálatosképpen ép ezt jelenítették meg esztétikai formák között. Az a lelkesedés s a látásban való gyönyörködés, mely Bernáth vásznaira oly jellegzetes, szükségszerűen kanyarodik a megbántott, mellőzött szépség felé." A nemes szépség, a férfias líra ölt testet a Halászkikötő sirályokkal című képen, mely nem csupán az életmű kiemelkedő darabja, de a két világháború közötti magyar művészet egyik legjelentősebb remekműve. Látva kétkedés nélkül igazat adunk Németh Lajos értékelő szavainak: "Bernáth 1929-1935 közötti periódusa a magyar piktúra egyik legnagyobb tette, a posztnagybányai iskola csúcspontja."
      MP

  10. Bernáth Aurél - Virágcsendélet
    1. Bernáth Aurél kedvelt kompozíciós témája látható a képen, nevezetesen a jellegzetes ablak, mely elé állítja a csendéletét, mint összekötő kapcsot a belső és külső világ között. A látvány végtelenül egyszerű, az élet közelségéből merített a téma: egy mezei virágcsokor a kép közepén egy asztal sarkára helyezve, mögötte egy udvarra néző ablak kilátással az udvarra.

      A képből árad Bernáth Aurél művészetének intellektualitása, mely érzékenységgel és magas festői kvalitással vegyül. A finom pasztell, amely műveiben mindig is fontos szerepet töltött be, módot ad a hamvas, lágy, de ugyanakkor határozottságot sugalló ábrázolásmódnak, mely oly nagy hatással volt a későbbi Bernáth növendékekre.

      A biztonsággal megfestett színek szinte légies, költői szintre emelik az egyszerű látványt. Egyéni hangvétele a megfestés szépségén túl, a nemes, férfias líra. A kompozíció, a szín és a mondanivaló nála a hangulatból, látványból indul ki, melyet költészetté emel. 1942-43 között műteremlakást kap Szolnokon, ahol nyaranta fest. Számára Szolnok nem jelentett stílusváltozást, mint a művésztelep más művészeire. Ez idő tájt festett képei tájképek, csendéletek és családtagok portréi.

      Az aukción szereplő kép az oeuvre-katalógusban "Virágváza asztal szélén" címen szerepel, l943/23 katalógusszám alatt. Első tulajdonosa Benkő Ferenc, gyógyszerész volt, aki a művésztől vásárolta a képet l943 augusztusában.

      Irodalom:
      Pataky Dénes: Bernáth Aurél, Corvina Kiadó, 1972
      Hevesy Iván: Bernáth Aurél albuma, Nyugat, 1922. I. 495-496.o.
      Genthon István: Bernáth Aurél, Ars Hungarica, Budapest, 1932
      Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, 1964
      SK

  11. Bernáth Aurél - Téli délután
    1. Proveniencia:
      egykor Fruchter Lajos, majd Adler Gyula gyűjteményében

      Életműkatalógus szám: 1935/5

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Fränkel Szalon, Budapest, 1935. november 3-27. (katalógus: 20.)

      Reprodukálva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállításának katalógusa, Fränkel Szalon, Budapest, 1935, 5.

  12. Bernáth Aurél - Barna ruhás nő
    1. Életműkatalógus szám: 1935/9

      Proveniencia:
      Szegi Pál gyűjteményéből

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Fränkel Szalon, 1935. november 3-27. (katalógus: 24.)
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1956. október 20-22. – 1957. március 20 – április 22.

  13. Bernáth Aurél - Tengernél (Sassnitzi arckép, Pöstyén)
    1. Proveniencia:
      Torday Sándor (Párizs) gyűjteményéből

      Életműkatalógus szám: 1930/24 – 1931/2

      Kiállítva:
      Ausstellung Aurel Bernáth, Galerie Victor Hartberg, Berlin, 1931. november 4-30. (katalógus: 30.)
      Bernáth Aurél festőművész és Mészáros László szobrászművész gyűjteményes kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest, 1932 október (katalógus: 98.)
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Fränkel Szalon, Budapest, 1935. november 3-27. (katalógus: 2.)

      Reprodukálva:
      Dénes Zsófia: Bernáth Aurél ujabb képei, Ünnep, 1935/46, 12-13.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállításának katalógusa, Fränkel Szalon, Budapest, 1935, 8.
      Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960, 357. oldal előtt
      Küldj egy kis optimizmust! Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz (1930–1952), Szerk. Rum Attila, MTA Könyvtára, Budapest, 2007, 43.

  14. Bernáth Aurél - Szolnoki híd
    1. Proveniencia:
      korábban Dr. Kalós Sándor tulajdonában (1972)

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél kiállítása. Budapest Történeti Múzeum Vármúzeum, Budapest, 1972. katalógus: 46.

  15. Bernáth Aurél - Gödi kert székkel
    1.  

       

  16. Bernáth Aurél - Önarckép
    1. Proveniencia:
      Dr. Kalós Sándor tulajdonában (1956)

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1956. katalógus: szám nélkül

  17. Bernáth Aurél - Tanárnő
    1. Proveniencia:
      korábban Bednay Dezső tulajdonában (1956)

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész és Mészáros László szobrászművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1932. október, katalógus: 67.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1956. katalógus: szám nélkül
      Bernáth Aurél emlékkiállítása. Home Galéria, Budapest, 2000. június 1. – június 25.

      Reprodukálva:
      Genthon István: Bernáth Aurél. Bisztrai, Budapest, 1932. 28. kép
      Küldj egy kis optimizmust! Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz (1930–1952). Szerk.: Rum Attila, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2007. 83. kép

  18. Bernáth Aurél - Játszó fiú (Játszó gyermek)
    1. Oeuvre-katalógus száma: 1933/7

      Proveniencia: egykor Szilágyi Sándor gyűjteményében

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél kiállítása az 1912–1939. évek műveiből. Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Budapest, 1939. október 22. – november 5. katalógus: 49.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1956–1957. katalógus: szám nélkül
      Bernáth Aurél festőművész kiállítása. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 1972. szeptember–október, katalógus: 30.


      Kiállítva és reprodukálva:
      A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2005. szeptember 10. – október 9. 211. oldal

      Reprodukálva:
      Küldj egy kis optimizmust! Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz (1930–1952). Szerk.: Rum Attila, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2007. 116. kép
      Rum Attila: Bernáth Aurél. Kossuth Kiadó–Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2009. 43. kép

  19. Bernáth Aurél - Napnyugta a parkban
    1. Proveniencia: egykor Szilágyi Sándor gyűjteményében

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél kiállítása az 1912–1939. évek műveiből. Gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete, Budapest, 1939. október 22. – november 5. katalógus: 28.
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1956–1957. katalógus: szám nélkül

      Kiállítva és reprodukálva:
      Bernáth Aurél festőművész kiállítása. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 1972. szeptember–október, katalógus: 34.
      Bernáth Aurél kiállítása. Művészeti Akadémia, Moszkva, 1975. katalógus: szám nélkül
      Bernáth Aurél emlékkiállítása. Home Galéria, Budapest, 2000. június 1. – június 25.

  20. Bernáth Aurél - Az újlipótvárosi Duna-part egy Szent István parki ablakból
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1956. katalógus: szám nélkül

  21. Bernáth Aurél - Dombos táj, 1915
    1. Bernáth Aurél 1915 májusában hatalmas művészi elszántsággal érkezett Nagybányára. Pár hónapra elegendő pénzzel rendelkezett csupán, így oly sok kor- és sorstársához hasonlóan, ő is a veresvizi bányászházak egyikében szállt meg s innen járt dolgozni a festőiskolába. Az ekkor már két évtizedes múlttal rendelkező és nemzetközi hírnévnek örvendő művésztelep 1912-ben rendezte meg visszatekintő gyűjteményes kiállítását. Bernáth ekkor még Kaposváron élt édesanyjával és testvéreivel, egy helybéli ügyvédi iroda taposómalmában dolgozva. A szerény megélhetést és garantált hivatali előmenetelt biztosító ügyvédbojtárság mellett azonban, Bernáth ekkor már rendszeresen rajzolt és alkalomadtán festett is. Művészi indulását Rippl-Rónai Ödön, a híres festőművész öccse bátorította és támogatta. Kaposvári mentora ekkor már igen jelentős és javarészben ma is megcsodálható gyűjtemény ura volt, mely remek tanulmányi lehetőséget biztosított a fiatal Bernáthnak. A nagybányai utazásra is Ödön biztatására szánta el magát, belátva, hogy Kaposváron a további művészi fejlődésére nem nyílik lehetőség. Nagybányán a művésztelep alapítói közül Réti István és Thorma János voltak a mesterei, akik ekkoriban évente egymást váltva látták el a festőiskola vezetői teendőit. 1915-ben Thorma volt a "soros" s így egyben Bernáth első igazi mestere is ő lett.

      A közel egy évszázadnyi lappangás után felbukkant Dombos táj Bernáth legkorábbi olajfestményei közé tartozik. Feltehetően 1915 nyarán vagy őszén született, bizonyosan a fiatal művész nagybányai tartózkodásának idején. Bernáth 1915 májusa és 1916 augusztusa között volt a nagybányai szabadiskola növendéke. Ekkor készült tanulmányrajzait és a Dombos tájat hazatérte után öccse Bernáth Cézár Miklós őrizte meg. E művei csak a közelmúltban kerültek a hagyatékból napvilágra. A Dombos táj érdekes módon kevésbé Thorma, sokkal inkább Réti István festői stílusára emlékeztető tájtanulmány. A közel négyzetes formátumban megfestett tájrészlet, a fenyők közül előbukkanó domboldal és a domb tövében megbújó házacskák együttese tipikus nagybányai hangulatot árasztó, a helyi festői hagyományoknak is eleget tevő, de ifjonti hévvel a modern expresszionista festészet felé is kacsingató alkotás. A festmény egyrészt hű lenyomata Bernáth fiatalkori, alakulóban lévő stílusának, valamint ritka tanuja a nagybányai festőtelep első világháború alatti, művekkel kevéssé dokumentálható korszakának.

      életműkatalógus szám: 1915/64.

      Proveniencia:
      Bernáth Aurél öccse Bernáth Cézár Miklós gyűjteményéből

      Irodalom:
      Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960.

       

  22. Bernáth Aurél - Starnbergi tó I., 1924
    1. Bernáth Aurél 1920 márciusában A képzőművészet legújabb irányai címmel, vetített képes előadást tartott Keszthelyen. Ennek keretében az impresszionizmus, futurizmus, expresszionizmus és kubizmus irányaival foglalkozott. Az 1915–16-ban Nagybányán tanult fiatal művész új kifejezési formákat és tapasztalatokat keresve indult útnak 1921 őszén. Előbb Bécsben töltött két évet, majd Berlinben kapcsolódott az avantgarde törekvésekhez. 1920 körül, a korábbi központ Párizs helyett Berlin vált a legmodernebb művészeti irányok olvasztótégelyévé. Bernáth itt ismerkedett meg a Herwarth Walden által vezetett Sturm folyóirat és galéria körével, többek között Moholy-Nagy Lászlóval és Péri Lászlóval. Három alkalommal is bemutatta műveit a Sturmban, utoljára 1924 júniusában. Bernáth visszaemlékezés ciklusának második kötetében így írt erről az időszakáról: "...az elismerő kritikák ellenére, egyre jobban tömörült bennem valami olyasféle érzés, hogy utat tévesztettem. És azonnyomban megszületett az az elhatározásom is, hogy az absztrakt művészettel tovább nem kísérletezem." Az itt bemutatott Starnbergi tó című pasztellkép már az alkotói válság legintenzívebb szakaszát követően, 1924 őszén született. A szögletes, hullámos és lekerekített formák ritmusára épülő kompozíció még őrzi a korábbi művek expresszív és konstruktív formaképzésének egyik pillanatról a másikra levethetetlen hatását. Azonban itt jelenik meg először a kék színnek az az éteri tisztaságot sugárzó, hamvas és áttetsző változata, mely a továbbiakban Bernáth festészetének egyik legfontosabb jellemzőjévé vált.

      Oeuvre katalógus száma: 1924/23

      Irodalom:
      Ernst Kállai: Aurel Bernáth, Cicerone, 17/23, 1925. december, 1126-1132.
      Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, Budapest, Szépirodalmi, 1960, 371.
      Illés Endre: Rend és dráma. Vallomás Bernáth Aurélról, Művészet, 1985/7, 23-25.
      Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 102.

      Reprodukálva:
      Bernáth Aurél emlékkiállítás katalógusa, Budapest, Ernst Múzeum, 1985, 1. kép. Illés Endre: Rend és dráma. Vallomás Bernáth Aurélról, Művészet, 1985/7, 1. kép.
      Wechselwirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik, szerk. Hubertus Gassner, Marburg, Jonas, 1986, 93, 114. kép.
      Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 119.

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. március 21 – április 28. kat. sz. n.
      Bernáth Aurél centenáriumi emlékkiállítás, Szombathely, Művelődési és Sportház, 1995. március 18 – április 6. kat. sz.: 1.
      RA

       

  23. Bernáth Aurél - Starnbergi tó, 1926
    1. A tó az első állomásnál, Starnbergnél kezdődik. Színe a tiszta hegyipatakoktól táplált tavaké: kékeszöld. Ez a szín másfél méterig átengedi a tekintetet, s a talaj okkerját zöldesre festi, de nagyobb mélységnél rejtelmessé válik, olyan szirének és nereidák életelemévé, akik a görögök tengereit valamiféle északi vonzalom folytán elhagyták. Mélysége áthatolhatatlan tisztaságot sejtet, amely vonz és borzongat is, hacsak sima felülete nem tükrözteti éppen a hóval borított magas Alpokat. Ragyogása ilyenkor a part mély ölében égibb jellegű varázslatba csap át, mert a parti erdők sötét fenyőktől, tölgyektől zsúfoltak, s közülük így sokszoros erővel ragyog ki a víz színpada. Mitológiát teremtő táj ez, különösen kora ősszel, amikor az erdők tartják még leveleiket." – írta Bernáth Aurél a több remekművét ihlető starnbergi tóról, visszaemlékezéseinek negyedik kötetében. Az itt bemutatott, 1926 szeptemberében született festmény és a színhely költői leírása tökéletes összhangban mutatja a művész végleges eltávolodását korábbi, avantgard periódusától és kapcsolódását az Európa-szerte újjáéledő klasszicizáló tendenciákhoz. Modernség és hagyománytisztelet összeegyeztetésének szándéka, a tiszta forrásból való merítés bartóki gondolata csendül ki Bernáth szavaiból éppúgy, mint a szereplők nélküli, meditációra késztető, modern Árkádiát létrehívó, varázslatosan gyönyörű festményéből.

      Oeuvre katalógus száma: 1926/10

      Proveniencia: Preisich Gusztáv (1929)

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Bernáth Aurél újabb munkái, Magyar Művészet, 1929/5, 241-252 [248].
      Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 8.
      Bernáth Aurél: A Múzsa udvarában, Budapest, Szépirodalmi, 1967, 7-8.
      Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 102-103.

      Reprodukálva:
      Magyar Művészet, 1929/5, 249.
      Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1964, 2. kép. 
      Wechselwirkungen. Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republik, szerk. Hubertus Gassner, Marburg, Jonas, 1986, 94, 116. kép. Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 91.

      Kiállítva:
      XCIX/a. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1928 szeptember, kat. sz.: 160.
      Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Budapest, Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, 1972. szeptember – október, kat. sz.: 3.
      Bernáth Aurél festőművész kiállítása, Tihany, Tihanyi Múzeum, 1977, kat. sz.: 1.
      Bernáth Aurél gyűjteményes kiállítása, Kaposvár, Somogyi Képtár, 1980. október 24 – november 30. kat. sz.: 2.
      Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. március 21 – április 28. kat. sz. n.
      Bernáth Aurél centenáriumi emlékkiállítás, Szombathely, Művelődési és Sportház, 1995. március 18 – április 6. kat. sz.: 3.
      RA


       

  24. Bernáth Aurél - Capri
    1. 1932

      Bernáth 1931 novemberében nagysikerű kiállításon mutatta be három év termését a berlini Victor Hartberg Galériában. A tárlathoz kapcsolódóan Julius Meier-Graefe méltató cikket írt a festőről megadva ezzel a tárlat visszhangjának kedvező alaphangulatát: "Magyarország ezzel az egy festőjével, mint Norvégia egykor Munch-hal, azoknak a modern művésznépeknek a sorába nyomult előre, amelyekre ezután nagyon fel kell figyeljünk." A berlini kiállítást követően – egy rövid amszterdami kitérővel – 1932 januárjában érkezik meg a festő Capriba, ahol két hetet tölt. Megérkezéséről így számol be legkedvesebb gyűjtőjének és pártfogójának Fruchter Lajosnak: "Kezdem itt egy kicsit megszokni a helyzetet. …most naponta d.e. lejárok a kikötőbe, ami ugyan édes kicsike, de igen jól érzem ott magamat. Remek emberek – kis mozgalom – hajók, vitorlások, kikötő építés, szóval nekem való dolgok. Bele is kezdtem egy pasztellbe – ilyen hajókat ábrázol, s több képterv is fölmerülne." "Képterveit" feltehetőleg vázlatokban, pasztellképeken rögzítette, s az ismert Capri témájú olajképeit már Pöstyénben festhette meg a művész az 1932-es év során. Jellemző Bernáth ekkori agilitására, hogy még ugyanebben az évben Budapesten, az Ernst Múzeumban egyéni tárlata nyílt, ahol valószínűleg a Capri témájú képeit – s így az itt bemutatott művet is – kiállította.

      "… fő eszköze a szenzibilitása …"A Capri egyértelműen beleillik abba műtárgy-együttesbe, melyet a berlini kiállítás előtti évben a Sassnitzi telelést követően készültek (Sassnitzi halászkikötő, Kis téli kikötő, A halász – mindhárom 1931). A kép alaptémáját ugyanaz a remegtetett tengerkék atmoszféra adja, melyben szinte látomásszerűen jelennek meg az egyes alakok és motívumok. Jól látható, hogy Bernáth számára nem a táj és a tárgyak konkrétsága, sokkal inkább a helyszínek és a motívumok éteri, látomásszerű megfogalmazása a fontosabb. Misztikus képek ezek, melyeknek a látvány és a látvány keltette asszociációk leheletfinom játéka adja meg az igazi erejét. Célja, hogy egy belsőleg átélhető tájat láttasson, melyben a néző a külvilág jelenségeinek és tárgyainak rejtett összefüggéseit fedezheti fel. "Szűkszavú és lényegre törő a művészete. Ehhez fő eszköze a szenzibiliása, mely példa nélküli a kor piktúrájában." – írja művészetéről Genthon István 1932-ben. A Capri inspirálta képek után Bernáth e látomásos ciklusa lezárult. Az Aratóünnepre menő lánnyal (1932) már egy új korszak, a festő realista periódusa köszöntött be.

      Bernáth mélyfényű képei
      A fenti Genthon idézet a művész első monográfiájában jelent meg. A szerző éles szemmel figyeli meg Bernáth erényeit, melyeket rögtön szembe is állít a 19. század látványelvű törekvéseivel. Genthon meglátása szerint a plein-air és az impresszionizmus csupán a motívumok felületi fényével törődik, miközben Bernáth festészetével kapcsolatban találóan bevezeti a mélyfényűség fogalmát. "Mélyfényűségükben a tárgyak festői létükben állandósulnak – Bernáthnál a szerk. - s ezzel felszakítják az asszociatív tartalmak kapuját. … Az impresszionizmus eszköztára a felületi fények alkalmazásával fordult szembe Bernáth s a mélyfényűséget találja meg kifejező formáit. Mélyfényűségükben a tárgyak festői létükben állandósulnak, s ezzel felszakítják az asszociatív tartalmak kapuját. … Ennek a mélyfényűségnek köszönhető Bernáth képeinek csodálatos áttetsző volta, mely alapja képei mögött nyüzsgő gondolatok és az általuk felidézett életérzés nélkül, s ez az a sajátosság, mely mindennél különb erővel jellemzik azokat. Bernáth az asszociatív tartalmak és képzetek uszályát húzza maga után. Transzcendentális ihlető művész a szó legjobb értelmében. Spirituális festő, művészete ellentéte a múlt század csak tárgyias érdeklődésű szemléletének, abba az óriási revíziós mozgalomba kapcsolódik, ami az impresszionista-realista analitikus hagyományt felül kívánja írni."

      KG

      Feltehetőleg kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész és Mészáros László szobrászművész gyűjteményes kiállítása.
      Ernst Múzeum, Budapest, 1932. október (98., 101., vagy 112. katalógusszámon)

      Aukcionálva:
      BÁV 57. árverés, 17. tétel

  25. Bernáth Aurél - Műtermi csendélet háttérben az esteledő Duna-parttal
    1. Számos felmérés bizonyítja, hogy a kék az összes szín közül a legkedveltebb - a tér, a távolság színe és a hűség szimbóluma. Ha Bernáth Aurél kompozícióinak színvilágáról beszélünk, rögtön a kék jut eszünkbe - gondoljunk csak művészettörténe­tünk olyan meghatározó alkotásaira, mint a Riviéra, a Reggel vagy a Starnbergi-tó című festmények. Ennek alapján az auk­cióra kerülő csendélet is az előbb említett művek sorába illik. Ezen is a kék, a hideg színárnyalatok sokasága fedezhető fel.

      Bernáth Aurél a hazai képzőművészet történetének egyik leg­sokoldalúbb alakja: festőművész, grafikus, művészpedagógus és művészeti író. A Balaton környékén felnövő ifjú tehetség Kaposvárott Rippl-Rónai Ödön mellett kezdett festeni. 1915­ben már a nagybányai szabadiskolában Thorma János és Réti István irányítása alatt fejlesztette festői tudását. Nem sok­kal később megismerkedett Egry Józseffel, akit szintén mély vonzalom kötött a végtelen terekhez, a kékes árnyalatokhoz (és később a vízfelszín ábrázolásához). Az expresszionizmust Kassák Lajossal való megismerkedése idején fedezte fel. A hú­szas évek legelején Ausztriába távozott és csontfaragó mun­kásként dolgozott. Ebből az időszakból származnak a hazai árveréseken nagy sikernek örvendő ,,Graphik -mappa lapjai, melyek már Bécsben kerültek kiadásra. 1923-ban Herwarth Walden berlini galériájában, a ,,Sturm -ban állította ki nagy sikerrel 25 festményét, majd Ferenczy Bénivel szerepelt közös tárlaton. Az absztrakttal szemben azonban Bernáth hosszú távon szkeptikusnak mutatkozott. Saját hangját végül a figu­rális ábrázoláshoz való visszatérésben találta meg, amit a ha­zai sajtókritika melegen üdvözölt. Még 1927 tavaszán a KUT tagjai közé választották, ekkoriban ismerte meg a Gresham­körnek nevezett, művészekből, kritikusokból és gyűjtőkből ál­ló, a nagybányai hagyományt továbbvivő társaság tagjait is (Barcsay Jenőt, Berény Róbertet, Czóbel Bélát, Kmetty Já­nost, Szőnyi Istvánt). Munkáit ekkoriban ,,oldott festőiségű posztimpresszionista szemlélet jellemezte . Később festészete

      - Genthon István megfogalmazásával élve - ,,az impressziniz­mus poláris ellentéte lett. 1931-ben már az új felfogásban készült műveiből nyílt gyűjteményes kiállítása a berlini Ga­lerie Hartbergben. Barátja, a neves műkritikus Julius Meier-Grafe e tárlata kapcsán írt dícsérő szavait gyakran idézi a hazai művészettörténet: ,,A magyar festészetből eddig legin­kább Munkácsy nagyszerű fekete vázlatait, valamint Leibl barátját, Szinyeit ismertük, aki az impresszionizmus egy röp­ke visszfényét vitte el hazájába, a fiatalabbak közül főként még Rippl-Rónait. Most azonban ezt a Bernáth Aurélt a jövő­ben szintén a nagy magyar reprezentáns művészek közé kell számítanunk. Vajon akad-e Pesten még több vele egyívású festő is? Magyarország ezzel az egy festőjével éppúgy, mint Norvégia egykor Munch-kal, azoknak a modern művészné­peknek a sorába nyomul előre, amelyekre ezután nagyon kell figyelnünk.

      Bernáth azonban nem csak a képzőművészetben mutatott tehetsége miatt volt figyelemre méltó. 1945-től 33 éven át volt a Képzőművészeti Főiskola tanára, emellett rövid ideig a Magyar Művészet folyóiratot is szerkesztette, de már jóval előbb, az 1930-as években is több írása jelent meg művészeti szakfolyóiratokban.

      Genthon, aki gyakran találkozott Bernáth-tal a Gresham-kör összejövetelein, úgy látta őt, mint aki eljön ,,erőteljesen, sző­kén, sápadtan, éveinek nyoma nélkül. Ifjúkorának bizonyta­lansága, a keserves kenyér, a művészet útja körül támadt vég nélküli problémák, az önmagára találás hánytorgásai, a fel­ötlött kételyek, s talán nemegyszer a reménytelenség szeren­csére nem írt kegyetlen vonalakat hatalmas koponyájára, ro­bosztus alkatára. Sokan gőgösnek tartják, hidegnek, inkább azt lehetne mondani, hogy igen nagy mértékkel mér . A mér­ce a tiszta festőiség, a művészet autonómiája, melyért síkra szállt az irodalmi viták során is.

      Bernáth felfogását talán megint érdemes a művészettörté­nész-barát plasztikus szavaival érzékeltetni: ,,Ha a szemlélő oly közel áll egy tájkép elé, hogy az látómezejét teljesen be­tölti, érezni fogja a kép átmenetekkel teli mélységét. Ha azon­ban távolodik a képtől, mely mondjuk nem egy falon függ, ha­nem rézsút a sarokban festőállványon áll, a kép mélysége eltűnik s az ábrázolás síkszerűvé válik, dekoratív tarka folttá devalválódik. A festmény a fal síkján téri képzeteket ébreszt, de azonnal elveszti, ha a környező reális térrel bárminő kap­csolatba kerül. A valóság részeként elveszti téralakító erejét. Látható, hogy a realitás és művészi valóság két különböző fo­galom, melyet nem lehet összetéveszteni egymással. A mély­ségi illúziónak nem megfelelő környezetben való eltűnése nem azt bizonyítja, hogy ily illúzió nincs, hanem csak azt, hogy a művészi valóság nem tűri a külvilág realitásának versenyét. Ez az illúzió minden idők művészetét absztrakttá változtatja, abban az értelemben, hogy megnyilatkozása a való világéval nem azonos, vagy azzal éppen ellentétes. (Genthon)

      Bernáth érett festészete épp ennek a belső ellentmondásnak a kiélezése. Az oldott, lírai festőiség, a tónusok és a színátmene­tek finom fokozatai az absztrakciót erősítik fel, miközben az ábrázolás minden részletében a természethez kötődik, a ter­mészet lassú körforgását, változását ragadja meg.

      Bernáth aukcióra kerülő csendéletének kompozíciója harmo­nikus, nyugodt, hangulata elégikus, az esti kéklő szürkület fényei áthatják a szobabelsőt, a tárgyak meleg színvilágát el­sötétítik. A többnyire vastag és gyors ecsetvonásokkal kivitele­zett festmény szerkezete három részre tagolt. A kép előterét a kék ablakpárkányon álló rőtvörös-barnás apró tárgyak mikrovilága tölti meg - kis szobrok és vázák, emlékek, ün­nepek nyomai. A közeli párkány (azaz a belső tér) és a távolban vonuló hegyek (a kültér) horizontjait a Duna lazúrosan kéklő, nyugodt víztükre szakítja meg. Ez az opálos, színfoltokból álló absztrakt sáv festőileg is a két figurális rész ellenpontja. ,,A csendélet nem ,,beállítás , hanem rátalálás dolga. (...) Nem kis feladat azonban világossá tenni a tárgyak beszédjének rej­télyes voltát, s hogy ez a beszéd milyen hatalmas szimbóluma lehet életünknek. A csendéletnek nincs meg ez az előnye, hogy a téma segítségével beszéljen. Mondanivalóját áttettebb mó­don közli. - vallja Bernáth A múzsa körül című könyvében. Az aukción szereplő mű igazán beszédes példája a klasszikus csendélet redukált, tiszta festői előadásmódjának.
      SL

      Irodalom: Genthon István, Bernáth Aurél . Budapest, 1932
      Pataky Dénes, Bernáth . Budapest, 1972
      Bernáth Aurél emlékkönyv . Budapest, 1995

  26. Bernáth Aurél - Lőrinc és Marili olvasnak (Marili felolvas Szabó Lőrincnek)
    1. OEUVRE-KATALÓGUS SZÁM: 1957/21.

      KIÁLLÍTVA:
      IX. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Budapest, Műcsarnok, 1962. katalógus: szám nélkül
      Bernáth Aurél kiállítása. Marcali Múzeum, Marcali, 1976. október, katalógus: 19.

      REPRODUKÁLVA:
      Új Írás, 1971. 12. 122-123. oldal
      Tükör, 1977. április 17. 24. oldal

      MEGYJEGYZÉS:
      A képen Bernáth Mária (Marili) Albert Camus: Közöny című művét olvassa fel Szabó Lőrincnek az ábrahámhegyi nyaraló kertjében


  27. Bernáth Aurél - Brissago (Lago Maggiore)
    1. Életműkatalógus szám: 1936/8

      Proveniencia:
      korábban a K&H Bank Zrt. gyűjteményében

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Ernst Múzeum, Budapest, 1956. katalógus: szám nélkül

      Kiállítva és reprodukálva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Szalon, Budapest, 1937. április 4–25. katalógus: 3. (Lago Maggiore címmel)

      Reprodukálva:
      Művészet 1937. 62. oldal
      Küldj egy kis optimizmust. Bernáth Aurél levelei Fruchter Lajoshoz (1930-1952) Szerk.: Rum Attila, MTA Képzőművészeti Kutatóintézet, Budapest, 2007. 138. kép
      A Kereskedelmi Bank Rt. XIX. – XX. századi magyar képzőművészeti gyűjteménye, Budapest, évszám és oldalszám nélkül

       

  28. Bernáth Aurél - Műteremrészlet
    1. Proveniencia:
      korábban Szilágyi Sándor gyűjteményében

      Aukcionálva:
      Impressionist, Modern and Contemporary Paintings and Drawings, Watercolours and Sculpture, London, Sotheby’s Large Gallery, 1987. február 22-25. katalógus: 310.; 1987. október 18-21. katalógus: 439.

  29. Bernáth Aurél - Walchensee No. 2
    1. "Pompázó és mégis fegyelmezett, nyugodt bőségű művészet a Bernáth Aurél piktúrája. Olyan egyszerűen és magától értetődően, olyan gyönyörűen összhangzatos, amilyen harmóniára csak mély emberi érettség és az eszközök mesteri uralása képesít." – írta Kállai Ernő 1929-ben, a Magyar Művészet című folyóiratban, Bernáth legújabb képeit bemutató cikkében. A művész először 1922-ben járt Déry Tibor író meghívására a starnbergi tó melletti Feldafingban, ahol Szilasi Vilmos filozófus vendégszeretetét élvezte. Innen barangolta be a bajor Alpok vidékét, számos gyönyörű festményben örökítve meg a környékbeli tavakat, így több alkalommal a hegyek között megbúvó walcheni tó varázslatos panorámáját is. A művész 1927 elején befejezte előző festői periódusát lezáró főművét a Rivierát (MNG). Bernáth a walcheni tóról készült két nagyméretű pasztellképét 1927 májusában festette, immár végérvényesen megtalálva azt a művészi utat, melyen élete végéig következetesen haladva vált a huszadik századi magyarországi festészet történetének, egyik megkérdőjelezhetetlenül legrangosabb képviselőjévé. Bernáth 1928 szeptemberében, a nagy sikerre való tekintettel és kivételes módon, két egymást követő csoportkiállításon is bemutatta legújabb műveit – köztük az itt szereplőt is – az Ernst Múzeumban. Lázár Béla a második tárlat katalógusának előszavában a következőkkel zárta a festő méltatását: "Bernáth Aurél kollekciója oly érdekes, változatos és egyéni, hogy szívesen fognak ebben műbarátaink újból gyönyörködni."

      Irodalom:
      Lázár Béla: [Előszó az Ernst Múzeum XCVIII. csoportkiállításának katalógusához], Budapest, Ernst Múzeum, 1928. szeptember, 3-7 [3-4].
      Lázár Béla: [Előszó az Ernst Múzeum XCIX/a. csoportkiállításának katalógusához], Budapest, Ernst Múzeum, 1928. szeptember, 3-6 [4-5].
      Rozványi Vilmos: Az Ernst-Múzeum Kiállítása, Képes Krónika, 1928. október 14, 29.
      Kállai Ernő: Bernáth Aurél újabb munkái, Magyar Művészet, 1929/5, 241-252.
      Bernáth Aurél: A Múzsa udvarában, Budapest, Szépirodalmi, 1967, 7.
      Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 106.

      Reprodukálva:
      Végvári Lajos: Szőnyi István – Bernáth Aurél, Miskolc, Well-PRess, 2003, 117.

      Kiállítva:
      XCVIII. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1928 szeptember, kat. sz.:133. [Tengerszem címen].
      XCIX/a. Csoportkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1928 szept, kat. sz.: 155. [Tengerszem címen]. 
      Bernáth Aurél emlékkiállítás, Budapest, Ernst Múzeum, 1985. márc 21 – ápr 28. kat.sz.n.


       

  30. Bernáth Aurél - Reggel
    1. Vízparti tájra táruló ablak, reggeli fényözön, a nyári reggel friss, ígéretes szépsége, ez a kép első rátekintésre érzékelhető tárgya. A festészet történetén végigvonuló kettős kép, a "kép a képben" a kompozíció típusa. Alkalmazására általában tartalmi indok készteti a festőket, s nem ritkán filozofikus mondanivaló kifejezésének eszköze. Az ablakon inneni és túli világ logikusan hozható párhuzamba az ember alkotta tárgyi környezet köznapi illúziótlanságával s a fantázia szárnyalásával. A legszokványosabb értelmezés a zárt, körülhatárolt tárgyi létezésnek a szellem határtalan szabadságvágyával való szembeállítása. Bernáth Reggel című képe éppen ellentétes irányú értelmezést sugall. Hideg, távoli és némiképp élettelen az ablakon át látott táj, meghitt és eleven azonban az igénytelen külsejükben is karakteres tárgyak világa. Bernáth Aurél intellektuális, racionális lény, ugyanakkor érzékeny álmodó, aki külön világot teremt maga körül, életet lehel az élettelenbe, személyiséggel ruházza fel hűséges társait, a tárgyakat. A kép kitárt ablaka határozottan előtérre és háttérre osztja a kompozíciót: az előtér csendélete, a mindennapi élet megszokott tárgyai a napfény árasztotta (és költői képzelet sugározta) melegség légkörében megszépülnek és erős hangsúlyt kapnak. Távoli, hűvös és idegen az ablakon túli táj: hangulati ellenpontja az előtérnek. Átvezet a két térség között a fal síkjára merőleges ablakszárny meleg fényű fehér sávja, s az akvárium. Ennek aranyhalai élénk narancsszínű foltjukkal - a benső világ melegségét sugározva - elevenséget, mozgást vetítenek a pompás kék víztükörre. Bernáth művei között ezután gyakran visszatér az ablakból látott táj. Az ablakon inneni és túli világ kontrasztja élete végéig inspirálja a művészt.
      MNG

  31. Bernáth Aurél - Riviera
    1. A Riviera Bernáth Aurél legtöbbet méltatott, korszakot indító festménye. Ez a festmény határozottan és véglegesen jelöli ki a - pályakezdésétől lényegileg eltérő irányban ható - művészi aktivitás útját, s magán viseli a ma már lezárult életmű legdöntőbb vonásait. "Itáliában festettem a Rivierát, életem első művét. Így szoktam nevezni, mert elkészültétől számítom magam festőnek. Ez a kép zárja le annak a két évnek a kínlódását, amibe az absztrakt próbálkozásaim miatt kerületem, és ez a kép nyitotta meg az utat a munkához, mert általa nyertem vissza önbizalmamat." (B. A. 1960. i. m. 427.) A Riviera ünnepélyes hangon szól mennybolt, tenger és szárazföld találkozásáról, ahol az ember csak mint arc nélküli árny van jelen. A vászon síkján hatalmas dimenziójú táj repíti a tekintetet a végtelenbe. A zöldeskéktől a mély enciánig a kék szín sok-sok árnyalata határozza meg a festmény színhangulatát. Hidegen dereng a fény a sziklafalon, hideg árnyak vetődnek az útra. Bernáth Aurél ezzel a művel végleg a látható világ felé fordította tekintetét. Mégis, a Riviera, mint későbbi képeinek zöme, a képzelet szülötte, valós elemeit a fantázia egyesítette kompozícióba. Nem egy táj, hanem tájak, s hangulatok emléke összegeződik vásznain, aminthogy nem egyetlen ember, hanem a róla alkotott kép, a lénye által kiváltott érzület jut művein képi megjelenítéshez.
      MNG, Budapest

  32. Bernáth Aurél - Esti park szerelmespárral
    1. Talán nem véletlen, hogy 1932-ben Oltványi Imre a nevezetes Ars Hungarica monográfia-sorozat első kötetét Bernáth Aurélnak szentelte. Genthon István akkoriban papírra vetett sorai alapozták meg Bernáth helyét a magyar festészet panteonjában. A Sturm kiállítója, a Gresham-kör vezéralakja, a Főiskola megbecsült tanára, Csernus és Lakner mestere ma már legenda, a huszas évek végén azonban Kállai Ernő egy Magyarországon még jobbára ismeretlen festőt igyekezett bevezetni a köztudatba: "Bebizonyult, hogy lehet a művésznek a természetet odaadón szeretnie, lehet megbékülten és boldogan beilleszkednie a tárgyak objektív, közös rendjébe a nélkül, hogy kénytelen lenne lemondani látomásainak szabad, hatalmas térségéről és formáinak szuverén önállóságáról. Egész sora van Európában azoknak a művészeknek, akiknek munkái bizonyságot tesznek erről a lehetőségről. Így vagyunk Bernáth Aurél újabb munkáival is..." (Kállai, 1929, 241.) Néhány évvel később egy sikeres berlini kiállítása után már Julius Meier-Graefe is méltatta Bernáth munkásságát, s festői kvalitásait Bonnard-éhoz mérte. Bernáth 1926-ban tért haza Berlinből, s e tájt festett remekműve, a Riviéra egy csapásra a magyar festészet élvonalába emelte. A huszas évek második felében Bernáth a nagybányai természetlátás és az avantgárd formalizmus egyedülálló szintézisét produkálta, s ennek eredményeként 1929-ben a Szinyei Társaság tagjai közé választotta. Hazaköltözése után nem sokkal Bernáth megnősült és a merengő alkatú, melankóliára is hajlamos festő ekkoriban idilli órákat is megörökített egészen meleg hangulatú vásznain. Nyarait többnyire felesége oldalán töltötte Pöstyénben, valószínűleg egy a kastély parkjában töltött kellemes, alkonyi órának állít emléket az Esti park szerelmes párral is. Bernáth számára azonban nem a személyesség a lényeges, a padon ülő alakok stilizáltsága oly mérvű, hogy a portré eshetősége fel se merülhet. Nem konkrét alakokat ábrázol, hanem szimbolikus figurákat az egymásban megtalált lelki béke árkádiai szépségű ideál-tájában. Az Esti park szerelmespárral nemcsak gyönyörű színköltemény, hanem Bernáth alapvető stílusváltásának is egyik fontos dokumentuma. A berlini évek expresszionizmusa a huszas évek második felében, egyre lágyabb, ködösebb világnak adta át helyét, a formák elvesztették sarkosságukat, s a gazdag, lazúros színfoltok egyre inkább úrrá lettek rajtuk. Festményünk legközelebbi analógiája az életművön belül az 1930-as Esti parkban, ahol a körvonalak szinte teljesen átadják helyüket a színek kaleidoszkópszerű áradásának. Az Esti parkban is Pöstyénben készülhetett, de az alkony egy későbbi pillanatát örökíti meg, amikor a nap már a látóhatár alá bukott. A szerelmespár mögött viszont a lenyugvó nap utolsó sugarai még szinte szürreális színorgiát varázsolnak a vászonra, melynek leginkább Farkas István festményein lelhetnénk párjára. Bernáth képe azonban Farkas műveitől eltérően nyugalmat és békét áraszt, s egyetérthetünk a szakirodalom jó részével akik a kései Bonnard pasztell színeiben és bensőséges világában keresték Bernáth műveinek méltó társát. Leghívebb méltatója, Genthon István mégis inkább a mester társtalan, autonóm géniuszát hangsúlyozta, melyben "a grand art mély lélekzete ellenállhatatlanul gyengéd, leheletfinom előadásmóddal olvad össze. Ritka zengzetek szólalnak meg a vásznon, a férfias líra, érzékeny festőiség és kolorizmus hibátlan összetalálkozása." (Genthon, 1932, 15.)

      Kiállítva:
      Bernáth Aurél festőművész gyűjteményes kiállítása, Budapest, Ernst
      Múzeum, 1956
      Proveniencia:
      Dr. Radnai Béla gyűjteménye

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Bernáth Aurél újabb munkái, Magyar Művészet, 1929/5
      Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, 1932
      Oltványi-Ártinger Imre: Bernáth Aurél újabb képei, Magyar Művészet, 1935/12
      Genthon István: Bernáth Aurél, Művészettörténeti Értesítő, 1957/1
      Genthon István: Bernáth Aurél, Budapest, 1964
      Pataky Dénes: Bernáth Aurél, Budapest, 1972

      Analógia:
      Bernáth Aurél: Esti parkban, 1930. Olaj, vászon, 73 x 100 cm. MNG.
      Reprodukálva: Pataky, 1972, 8. kép
      HS